Reziliencia kisokos, mindennapi használatra
Hirtelen változásokat és sok bizonytalanságot hozott mindannyiunknak a corona vírus körül kialakult helyzet. Valóban nem tudjuk, mi lesz egy, két, három hónap múlva, mikor megyünk vissza, milyen gazdaságba, milyen társadalmi viszonyok közepette. Karanténban kelünk-fekszünk, gyerekekkel tanulunk online, közben saját munkánkat is végezzük és a férjünkkel osztjuk be a teraszt meg a konyhát, kinél hol legyen a home office. Vagy épp fordítva: megszűnt a munkánk, és egyedül, az otthonunkba bezárva igyekszünk felkelni nap nap után és tenni valami értelmeset – ahelyett, hogy apátiában merednénk a falra és szorongnánk. Esetleg egészségügyben, oktatásban, futárszolgálatnál stb. dolgozunk és épp ránk zúdul a megcsinálható feladatok java, no meg a többiek félelme és feszültsége.
Miközben mindannyian tudjuk, jó lenne tartani magunkban és környezetünkben a lelket, megőrizni a lelkierőnket, a bátorságunkat, és a jó kedélyünket. Már csak azért is, mert tudjuk nagyon jól, az immunrendszerünknek is ezzel teszünk jót, arra pedig most elég nagy szükségünk van.
Megoldásközpontú beszélgetésekkel dolgozom tizenkét éve: vannak egyszerű szabályai annak, hogyan vigyük energizáló, konstruktív irányba a kommunikációnkat, és hogyan tartsuk ott. Álljon itt pár tanács, amit céges vezetőkkel, csapataikkal évek óta sikerrel „üzemelünk be” olyan nehéz helyzetekben, amikor hirtelen megnő a tét, nagy a káosz, senki nem tud semmit, fejetlen kapkodás és elszabaduló indulatok veszik át az uralmat, és az emberek félnek. A 2008-as válság után készültek nemzetközi kutatások arról, hogyan viselkedtek, mit tettek és mit nem tettek azok az emberek és vezetők, akik talpon maradtak és nem omlottak össze, nap nap után tették a dolgukat, hoztak olykor magas szintű döntéseket a teljes káosz és bizonytalanság közepette, nem estek egymásnak, hanem kihozták a legtöbbet abból, ami tudható volt, ami – volt. (Megjegyzés: nem csak a cégigazgató vezető. Aki a háztartást, a család napirendjét összehangolja, megszervezi, menedzseli, az bizony vezető!)
Ezt a képességet hívják amúgy tudományosan rezilienciának. A szó az építészetből érkezett és kb. rugalmas szakítószilárdságot jelent. Annak képességét, hogyan tartsuk meg motivációnkat, lélekjelenlétünket és cselekvőképességünket válságban, krízisben, hirtelen nagy változásban, ingoványos talajon.
Mit találtak a kutatók? Álljon itt pár gondolkodásmódbeli és kommunikációs szabály, ami most talán mindenkinek hasznos.
- Fogadjuk el, ami van! „Igen, ÉS!”
Minden perc, amit háborgással, a vírus, a szomszéd, az iskola, a házastársunk, a szóvivő, a magyarok stb. szidalmazásával töltenénk, árt nekünk és a hallgatóságnak, mert leviszi az energiaszintünket. Érthető, hogy olykor indulatba, idegállapotba jövünk, hiszen emberek vagyunk – és akkor sem hasznos.
Érdemes mély levegőt venni, és azt mondani: „Rendben. Ha ez van, akkor ez van. Innen megyünk tovább. Ebből hozzuk ki a lehető legtöbbet.” Előnye, hogy nem vesztegetjük az értékes gondolatainkat, érzéseinket, idegzetünket arra, hogy szembemenjünk azzal, ami így is, úgy is – van. Amin változtatni tudunk, tegyük meg. Amin nem – fogadjuk el.
Könnyen nyakon csíphetjük magunkat, mikor szállunk harcba a valósággal, ha figyelünk a „de” szócskára. „Igen, de”, mondjuk és máris helytelenítjük, bíráljuk, minősítjük – azt, ami éppen előállt. Létezik. Az „igen, de” gondolkodás harcot, ellenségeskedést szító szemléletet mutat.
Hasznosabb helyette az „igen, és”: azt sugallja, együttműködünk a jelenlegi helyzettel és ebből építkezünk.
Igen, itthon kell maradnunk most isten tudja, meddig – ÉS még karácsonykor sem volt együtt ennyit a család, mert akkor annyi mindent nem fejeztünk be a munkánkban. Igen, nem jutunk ki a házból ÉS három éve tervezem a komposztálót, a paradicsom-palánták ültetését, azt, hogy megsütöm az anyósom kalács receptjét, hogy együtt rajzolunk a gyerekkel stb…. , most legalább megcsinálom.
Mindig van ÉS, és mindig befejezhető a mondat – másképp. Olyan módon, ami a józan, számunkra hasznos cselekvés lehetőséget hangsúlyozza, és ez pozitív érzelmeket kelt, tehát erősít.
- Nézzük meg, mire támaszkodhatunk!
Megerősít, kedvet és energiát ad az is, ha a hiányzó, eltűnt, ellehetetlenült dolgok helyett arra koncentrálunk, arról beszélünk, ami van, ami működik, ami egész jó, sőt, ha meggondoljuk, nagyszerű – itt és most, ebben a pillanatban. Erőforrásokról tehát.
Szerencsére van autónk, milyen jó, biztonságosan el tudunk menni a boltig. Nincs autónk, milyen jó, így legalább sétálunk és karban tartjuk a kondíciónkat. Nem tudunk sétálni, mert idősek vagyunk, milyen jó, hogy itt a szomszéd Sanyi, nagyon rendes, beakasztja naponta a szatyrot a friss kenyérrel!
Szerencsére van kertünk, ahová biztonságosan ki tudunk menni friss levegőt szívni! Nincs kertünk, milyen jó viszont, hogy legalább van kutyánk, lehet vele játszani! Nincs kutyánk, látszik viszont az ablakból a cseresznyefa és mindjárt virágzik!
Van itthon margarin, sütőpor, hál istennek, anyám remek pogácsát süt ma is! A férjem ma nem bírta a házban és kínjában fölásta a kertet, az idén a vírus közepette lesz saját paradicsomunk!
Mentális szokás kérdése, mit mondunk, amikor beszédre nyitjuk a szánkat. Döntünk, amikor megszólalunk – és ezzel azt is eldöntjük milyen érzelmeket közvetítünk és keltünk! Minden fenti mondat elégedettséget, hálát, örömet fejez ki. Agyi kémia: a pozitív érzésektől olyan anyagok szabadulnak fel a testünkben, melyek energizálnak, kiegyensúlyozottabbá tesznek és ismét csak – erősítik az immunrendszerünket!
- Mi lehet mindennek az értelme, a jelentése?
Kutatások szerint az embernek szüksége van arra, hogy lássa, a dolgoknak értelmük van. Megerősítő minden nehéz, bizonytalan, átláthatatlannak tűnő helyzetben föltenni azt a kérdést: „Mit tanulok/tanulunk mindabból, ami történik? Mit tanít, mutat nekem, nekünk most, például, a corona vírus?”
Változó, kinek mi lehet a „jó hír” mindabban, ami most zajlik, és felforgatja a megszokott világunkat, életünket. Van, akinek a már amúgy is alig viselhető munkaterhek hirtelen megszűnése: a kényszerű leállásban időt kapunk arra, hogy átgondoljuk az életünket, a prioritásokat, a valódi értékeket és távlatokat. Van, akinek a saját családjában kialakult kapcsolatok rendezésére jó épp most az összezártság. Van, aki a magányával szembesül a saját karanténjában: a sok munka, pörgés közepette eddig föl sem tűnt, még jól is esett az esti egyedüllét a túlfeszített napok után – most napról napra nő a csend, és kiderül, ezen mindenképp jó lesz változtatni, amikor lehet. Van, akinek a globális változások tűnnek fel: a Velencébe visszatérő delfinek, a Londonba visszaköltöző madarak jelzik, pár hét alatt milyen régen várt változásokat indított el a zaj- és légszennyezés megszűnése, a vírus okozta leállás, változásokat, melyekre magunktól eddig képtelennek bizonyultunk.
Ha sikerül átkereteznünk magunkban az éppen aktuális „válságot” értelmes tanulássá, sikerül a csapásban meglátnunk a lehetséges előnyöket, élni a bennük rejlő pozitív lehetőségekkel – máris érdemesebb együttműködnünk a krízissel, a helyzettel! Az együttműködés pedig erősít.
- Maradjunk mozgásban!
Más szóval: tegyük meg azokat a kis lépéseket, amik ma megtehetők!
Válságok, krízisek közepette tipikusan lehetetlen közép- vagy hosszú távú terveket szőni és előre gyártott, világos stratégiát követni. Ami ezekben a bizonytalan, átláthatatlan helyzetekben működik: minden nap megtenni pár kis, megtehető, praktikusnak és hasznosnak tűnő lépést – majd pedig onnan menni tovább, ahol másnap találjuk magunkat.
Mint a hegymászó, aki tériszonytól szenved, és mereven csak a következő követ nézi, de lépdel szépen, lassan, rendíthetetlenül – és előbb felér a hegytetőre, mint aki közben a fenti sziklákat fürkészte.
Tegyünk minden nap valamit, annyit, ami megtehető, nem többet, nem kevesebbet.
És nyugodtan legyünk elégedettek magunkkal! Agyi kémia….